Hurrá nyaralunk! De milyen áron?

Azt hiszem, nagyon jó nekem! Tiszta szívből szeretem az életemet, és valahogy nem vágyom másra, mint ami amúgy is megvan. Két és fél éve repültem utoljára, előtte pedig 10 éve. Viszont most rám tört az érzés, hogy ha megszületik ez a kis harmadik, akkor megint évekig össze leszek láncolva vele, és úgy éreztem, előtte még mennem kell. Ráadásul egy elég zúzós 3 éven vagyok túl. Mióta a @FLEUR DE LIN Slow cosmetics megszületett gyakorlatilag folyamatos a pörgés, még ha a szalonban ezt nem is biztos, hogy annyira érzitek (remélem, nem). Egy különösen fárasztó januári délután egyszer csak azt mondtam, hogy vennem kell egy repülőjegyet, ökológiai lábnyom ide vagy oda, de mennem kell. És Franciaországba kell, mert ott nem voltam 10 éve, ami egészen szomorú, hiszen a lelkem talán mindig is inkább francia volt, mióta 12 évesen egy francia sorozat teljesen beszippantott (Hélène és a fiúk, emlékeztek még? Aucs! Ha most belenézek, szinte fáj!  ). Így aztán a múlt héten pár napra leléptünk Nizzába.

Egészen elképesztő, hogy az utcán sétálva szinte bárhonnan láthatók a városba érkező és felszálló repülők, amik jóformán éjjel-nappal 10-15 percenként követik egymást, és sajnos nem túlzok. Azon túl, hogy a repülés mennyire megterheli a Földet, engem komolyan elgondolkodtatott az utazással kapcsolatos viszonyunk… Mostanra az lett, hogy bármikor pár perc alatt akár fillérekért tudunk neten foglalni repjegyet, szállást, de még programokat is. És ez jár is nekünk, mert… mert CSAK. Mert mi vagyunk a főemlős, mert van rá pénzünk, mert megtehetjük, és akkor már el is vesszük, mert erősebbek vagyunk minden másnál. De most őszintén! Annyira szörnyű az életünk, hogy tényleg csak így lehet túlélni??

A repüléssel ráadásul kimarad az odavezető út minden kínjával és örömével is. De ugye felnőttként teljesen rendben van, hogy csak a célra koncentrálunk, az utat egy átugrandó szükséges rossznak tekintjük, ezért választjuk inkább a repülőt, hogy még véletlenül se kelljen komolyabb kellemetlenséget átélnünk, ha már egyszer PIHENNI megyünk. Hiszen nekünk ez is JÁR.

Senkit nem szeretnék letrompfolni, mindenki annyit és úgy utazik, ahogy jónak látja. Ezeket inkább saját magamra reflektálva írtam, mert hiába Provence, meg tenger, meg 10 éve nem voltam sehol…

Azt hiszem, újra kell gondolnom, amit eddig az utazásról (és főleg a repülésről) képzeltem. Ebbe nem tudok többet beleállni, ez nem fair így. Nincs hozzá jogom. Most az a tervem, hogy újragondolom a nyarat – ezúttal gyerekszemmel, és olyan tervet írok a családi nyaraláshoz, amiben az út is élmény lesz. Ezt felnőtt fejjel nem lesz annyira könnyű megugrani, de mindenesetre beszámolok majd róla, hogy hogy sikerül! 

De hogy miért is éppen Nizzába mentünk, és nem máshova? Erről is hamarosan mesélek.