Az “elfuserált” crème brûlée esete

Muszáj nekünk éppen a Côte d’Azur-re menni?

A horvát tenger is pont ilyen azúrkék, miért mennénk mégis a Riviérára? Menőzésből? Sznoboskodásból? Ugyan… Aki ismer, az tudja, hogy tőlem ez elég távol áll.

Még a két környék flórája is hasonló, viszont itt Grasse is a környékhez tartozik, és mi főleg ezért választottuk ezt a területet úticélul, nem a hencegős insta-szelfik miatt (majdnem nem is fényképeztünk, csak pár képet lőttem). Hálás vagyok egyébként, hogy nincs ebből vita nálunk, és valahogy mindig gyógynövénykertek köré szervezzük a nyaralásunkat. Kit érdekel a Riviéra, ha parfümmúzeum is elérhető alig egy óra vonatúttal? (A nizzai Promenade des Anglais-n egyébként még így előszezonban is botrányos a forgalom, bele se merek gondolni, mi lesz itt júliusban…)

Akkor meg mégis miért?

A képre kattintva elérhető a forrása.

Van egy dolog, amivel a franciák maguk mögé utasítják a horvátokat, és ez a konyhájuk. Franciaországban egyszerűen nincs olyan ócska, útszéli bisztró, ahol ne királyi finomságokat szolgálnának fel halálosan egyszerű kompozíciókban!

Grasse-ban egy világbajnok ebéd után a crème brûlée-t megkóstolva R. döbbenten meredt rám:

„Hát ez meg mi? Ennek nem is vanília íze van!” Egy picit fintorgott is, én meg szörnyen kíváncsi lettem. Hát mégis mi tud történni egy nyavalyás crème brûlée-vel?

Azért ez nem egy bonyolult édesség, hogy ronthatták el?

Hát nem elrontották. De nem ám! Hanem narancsvirágvízzel ízesítették. Kinek jutna ez az eszébe, atyaég?! És nem is csináltak belőle ügyet, nem volt mindenféle hangzatos neve, extra ára, mittudomén. Csak simán a „normális” kategóriába esett…

Maga a Kánaán

Egyébként Dél-Franciaország, és különösen Provence vidéke, a drága mediterráneum, a Kánaán maga, különösen, ha aromaterapeuta szemmel (orral) indulsz neki.

A rozmaring, a zsálya, a narancsfa, a citromfa, a szalmagyopárok, az aloék, a levendulák, a mindenféle rózsák vagy a babér is úgy nőnek mindenfelé, mint a gaz.

Itt mindennek illata van.

A tenger így koranyáron még nem lengi be a levegőt, de a párája ott van, érzed, hogy tisztább leszel tőle.

Minden olyan lassú itt.

Hiába csak pár napra jöttünk, mégis azt éreztem, hogy az idő végtelen, hogy van időm megfigyelni, nézelődni, semmit nem kell gyorsan elintéznem, mint otthon. Vajon aki életvitelszerűen itt él, az tud mindig így élni? Ezt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ezt az érzést nem csak Provence-ban találhatom meg. Ez az érzés létezik, önmagában is, Budapesten is. Magyarországon is. Dunaújvárosban is. Mindenhol létezik a lassú idő, de valahogy a nagyvárosi to do listák indái nagyon könnyen benövik.

Ezek az illatok átemelnek egy másik világba

Olyan pihentető volt ebben a paradicsomi környezetben lenni! Hiába dolgozom nap, mint nap illóolajokkal és virágvizekkel, azt el kell ismerni, hogy a budapesti élet nagyon távol van a természetes növényzettől, és azért ez mégis egy nagyon mély hiányérzetet ad.

Az igaz, hogy fővároshoz képest egészen sok a zöld, de a mi kertészeink inkább dísznövényeket ültetnek, a gyógy- és fűszernövények még mindig csak futottak-még kategória, holott az éghajlat (sajnos) már ugyanúgy alkalmas rá Magyarországon is.

 

Pedig ezek az illóolajos növények hordoznak valami különleges minőséget.

Ha belemászunk mikroszkóppal, akkor persze tudjuk, hogy az bennük található vegyületek azok, amelyek nyugtatják az idegrendszert, oldják a stresszt, erősítik az immunrendszert, fertőtlenítenek.

De mégis, ezek az illatok egyben át is emelnek egy másik világba, és ez könnyebbé tudja tenni a hétköznapokat, amikor a tennivalóink zűrzavarában néha azt se tudjuk, merre forduljunk.

Ti milyen gyógynövényeket ültettek szívesen? És melyikeket használjátok desszertekhez?