Blog

A kiskamaszok bőrápolása három pilléren áll, ebben a posztban erről mesélek.

A kiskamaszok bőrápolása három pilléren áll, ebben a posztban erről mesélek.

Az addig finom puha és illatos bababőre hónapról hónapra átalakul. Mitesszerek, és talán pattanások is kezdenek tábort verni az addig tökéletes bőrén. Szőrösödni kezd a karján, lábán és az intim területeken is. A haja is zsírosabbá válik, már nem a játszótéri homok miatt kell csak megmosni, mint eddig…
Átzsilipelni a kisgyerekkorból valami újba, és elsőre zavarosnak tűnőbe a gyerekeknek sem egyszerű, de nekünk anyáknak legalább annyi kérdést vet fel, és talán némi aggodalmat is. De lássuk, mi történik itt, és mit tehetünk mi aktívan, hogy támogassuk őket benne!

Egyrészt a felhasznált anyagok megválasztásában: Mivel minden egyes bőr egyedi, ezért nem állapodtam meg egyetlen késztermék mellett sem. A kezelés során a te bőrödet figyelem, és hidegen sajtolt, bio olajokkal, bevizsgált kemotípusú illóolajokkal, agyagokkal, növényi kivonatokkal és hidrolátumokkal (virágvizekkel) készítem el az igényeinek megfelelő ápolást. A bőrünk élő, szerves anyag, és úgy hiszem, azzal használunk neki leginkább, ha hozzá hasonló, természetes és a lehető legkevésbé módosított, friss és élő anyagokkal tápláljuk.

A hidrolátumok, vagy más néven aromavizek, az aromaterápia egyik alapkövei – úgy vettem észre – gyakorlatilag ismeretlenek Magyarországon. Amióta én megismertem őket, naponta fogyasztom, és egyszerűen nem tudok betelni velük.

A kozmetikusom szerint az olajok nem olyan jók arclemosáshoz, tisztításhoz.”
„Sminklemosás növényi olajjal – de mi van akkor, ha az én bőröm eleve nagyon zsíros?”

egyrészt a kötőszöveti víztartalmat jelenti (ami belül van), másrészt a felszíni nedvességtartalmat (ami kívül van). Víz ugyanis ide is, oda is kell. A csapból is az folyik, hogy milyen fontos a hidratálás, de mire is gondoljunk a hidratáció hallatán a bőr esetén?

Múlt szombaton slowszépségápolási workshopot tartottam egy női önképzőkörben. A leghasznosabb titkos információ, amit megtudtam az volt, hogy egyáltalán nem magától értetődő mindenki számára a rendszeres bőrradírozás a bőrápolási rutin során. Talán részletkérdésnek tűnik, hiszen a legfontosabb a jó arckrém – gondolhatnád, de a krém önmagában sajnos nem old meg mindent, egészséges bőr nem érhető el egyedül egy jó arckrémmel.

NEM SZOKTAM UTAZNI…
Pedig szeretek, és amikor mégis, akkor oda-vissza vagyok a boldogságtól, de valahogy nem érzem prioritásnak.

Hogyan barnuljunk egészségesen? Az önbarnító krémek ellepik a piacot. Amellett, hogy ezek a termékek gyakran tartalmaznak vitatható összetevőket, igen komoly környezeti terhelést is jelent mind az előállításuk, mind a későbbi lebontásuk. Milyen lehetőségeink vannak tehát, ha természetes anyagokkal szeretnénk egyenletes, egészséges bőrszínt elérni?

MUSZÁJ NEKÜNK ÉPPEN A CÔTE D’AZUR-RE MENNI?
A horvát tenger is pont ilyen azúrkék, miért mennénk mégis a Riviérára? Menőzésből? Sznoboskodásból? Ugyan… Aki ismer, az tudja, hogy tőlem ez elég távol áll.

Az addig finom puha és illatos bababőre hónapról hónapra átalakul. Mitesszerek, és talán pattanások is kezdenek tábort verni az addig tökéletes bőrén. Szőrösödni kezd a karján, lábán és az intim területeken is. A haja is zsírosabbá válik, már nem a játszótéri homok miatt kell csak megmosni, mint eddig…
Átzsilipelni a kisgyerekkorból valami újba, és elsőre zavarosnak tűnőbe a gyerekeknek sem egyszerű, de nekünk anyáknak legalább annyi kérdést vet fel, és talán némi aggodalmat is. De lássuk, mi történik itt, és mit tehetünk mi aktívan, hogy támogassuk őket benne!

A hideg eljárásos szappanok az ipari szappangyártás előtt, hagyományos és kíméletes eljárással előállított tisztálkodószerek.

A kezembe került egy korábbi hírlevelem, amiben a gyantázás utáni olajamról írtam. Azért került a kezembe, mert egy barátnőm másodszorra kért ebből az olajból, ugyanis tünetmentessé tette a pikkelysömörét.
Az olajat egy nagyon fájó történet ihlette. A hírlevélben ez volt olvasható (a dolog velem esett meg): “A minap gyantázáskor sikerült lecincálni a saját bőrömet egy rossz húzással… Biztosan ismered az érzést: mintha meg is égett volna, és közben lángvörösre lobbant.”

Január végén másodszor láttam vendégül francia kozmetikushallgatókat a Szalonban.
Azt mondják, Magyarországon fejlett fürdőkultúrával rendelkezünk, ezért egyes francia kozmetikusképző iskolák ide szervezik az éves tanulmányi kirándulásukat. Nem csak hozzánk jönnek egyébként, minden évben más országot vesznek célba, hogy valamely, a szakmához kapcsolódó szegmensét megfigyelhessék.

Ha nem ismerjük a bőrünk alapvető működését és feladatát, könnyen elcsábulhatunk a boltok polcai előtt állva egy-egy helyes kis csomagolástól, egy szép grafikától, egy ideális (szemmagasságban való) elhelyezéstől, kellemes illattól vagy állagtól, gyöngyházfénytől. De vajon tényleg szükségünk van-e ezekre?

Te másodszor és harmadszor is le szoktad főzni ugyanazt a kávét, vagy minden alkalommal, amikor kávéra vágysz, friss őrleményt teszel a főzőbe?
Hülyén hangzik a kérdés, ugye? Nyilván ki akarná ugyanazt az erejét vesztett kávét többször is lefőzni.

Talán hallottad már, hogy a legtöbb forgalomban kapható samponban, tusfürdőben, de még arcápoló készítményben is megtalálható egy SLS vagyis sodium laureth/lauryl sulfate nevű, erősen habzó anyag. Ez egy igen agresszív tisztító hatású vegyület. A mosogatószerben is ezt a tenzidet találod, éppen azért, hogy a “makacs zsírt” is le tudd vele mosni.

CIKI TÉMA
… mert ugye ki beszélget szívesen arról, hogy ki/berepedt a sarka? Pedig egyáltalán nem olyan ritka jelenség ez, és természetesen nem csak azoknál fordul elő, akik sokat állnak. Jellemzően persze a lábfejre gondolunk ilyenkor, de én még emlékszem a nagymamám kerti munkától kirepedt kezére, amin városi gyerekként már egészen kicsi koromban is sokszor elmorfondíroztam.


A téli hideg, és a külső-belső hőmérséklet közötti különbség megterheli a szervezetünket is, de gondolj csak az arcodra! Ez a terület akkor is ki van téve a környezeti viszontagságoknak, amikor minden mást, még a kezedet is be tudod bugyolálni épp ezért a téli bőrszárazság komoly probléma.

A Rózsa a virágok királya (ma már talán inkább királynője!), és egyben a szeretet, a szerelem és a tisztaság szimbóluma. Rózsavizet permeteztek a közel-keleti esküvőkön a boldog házasság reményében, és még a magyar locsolóversben is helyet kapott mint a frissesség és termékenység jelképe.

Kamaszkorom óta mániákus kozmetikushoz járó voltam. Bár soha nem volt különösebben problémás a bőröm, mégis úgy éreztem, a kozmetikusok értenek valami csodálatoshoz, tudnak valamit, amit én nem. Ismerik a nőiség, a szépség, az ápoltság titkait, értik az érintés hatalmát.